2013. március 28., csütörtök

A vizsgálat - hmm - ??? - ! - ?? :)

Elterveztem, hogy szó szerint leírom majd, hogy mi történt az orvosnál - hiszen doktorral így még soha nem kommunikáltam. Tanulság: Az orvosok is emberek!!! :D - , de valamiért nem megy. Igaz a memóriám sose volt a legjobb, de most nem is igazán ez a gond. Nem tudom hogy írjak. Szeretném humorosra venni, mert majdnem az volt, azonban a súlya annak amiről a vizsgálat és a történet szól azért mégiscsak nehéz. És lehet itt a gond. Nem esett még le. A műtét szó hallatán nem éreztem semmi meglepődöttséget, pedig ahogy vesszük váratlanul ért a dolog. Az orvos mikor megpillantotta a röntgent, az volt az első reakciója, hogy feljajdult. Aztán miután megvizsgálta Zsófit, megkérdezte, mit tudok a röntgenről. Na ez a kérdés is váratlanul ért, főleg hogy tulajdon képen, nem tudtam róla semmit, kínos volt azt mondani, hogy azon kívül hogy az itteni orvos azt mondta nem jól fejlődött Zsófi csípője, lila gőzöm nem volt arról, mi a gond, amit mindketten láttak. Szóval még emésztgetem a dolgot, és remélem jól döntöttem, mikor ott helyben azt mondtam, jegyezzük elő a műtétre - ismerem magam, ha úgymond a kérdéssel jövök ki a vizsgálóból, akkor hónapokig azon fogok rágódni, húzva ezzel az időt - egyébként lehet még így is - hogy műtsük? Ne műtsük? Fura a bizonytalanság, hiszen elvileg nem életet veszélyeztető szív vagy agy műtétről van szó, na de azért mégiscsak másfél órán keresztül a műtőasztalon fog feküdni és a csontját vágják, fűrészelik,... és még akkor sincs garancia, hogy célt érünk. Most pedig engedjetek meg némi ismétlést a facebookról azoknak, akik lemaradtak a nap elejéről. :) Jól indul a nap. Kezdetnek "megfőztem majd megsütöttem" az egyetlen tölcséremet, s füstbe borítottam a lakást és mindenfelé fröcsögött a műanyag. Egy kis lélekjelenléttel és kreativitással formába önthettem volna az oltadt anyagot, s már is kész lett volna a házi hulladékfeldolgozó és újrahasznosító. Kíváncsi lennék mennyi mérget szíppantottam be. :) Aztán Zsó úgy kelt fel, hogy megint ufótrutyi folyt az orrából. - most volt másfél hétig beteg, szombat óta rendben volt már. Kb. 3 embernek sikerült neki mennem a táskámmal a kisboltban, majd még kettőt majdnem fellöktünk az állomáson. 2 helyen fenn akadtunk,... Elég kínos volt. Aztán a váróban Zsó tízórai után akkorát büfizett, amilyet még felnőttől sem soha, pedig higyjétek el, találkoztam otromba muksókkal - ránk szegeződött minden tekintet, csend mozdulatlanság. Utoljára drámaórán láttam ilyet. Rámosolyogtam a közönségre és minden ment tovább. 9:35-kor kimentünk a megállóba, 10 -kor még sehol a busz. Oltári hideg van!!!!! Majd megérkezett a busz. Tovább hajtott. ÁÁÁ!!!! Na de pár perc múlva felülhettünk a mentesítőre. Amin kifzettetik a plusz jegyet a minőségibb utazásért, és az hagyján, hogy nincs pl wifi és egyebek -eddig se volt, nem igényem, de még csak MELEG SINCS! Milyen örök elégedetlen egy fehérnép vagyok mi? :D Na azért minden rosszban van valami jó, Zsó aludt éjjel, evett, ivott, és egyelőre még a hamgulata is jó. Csak ne akarná folyton az üveget nyalogatni a buszon. ;)... ...... na mi sem változott a nap menetében. Kedves doktor úr elfelejtett minket, de telefonon sűrű bocsánat kérések közepette, megkért, ha tudunk, 5-ig valahol lenni, akkor megvizsgálja. Oké, de 7 -ig legyen meg a vizsgálat, mert haza szeretnénk jutni. Felvilágosult lévén még azt az infót is megosztotta velem, hogy felesleges a Népligetig menni, mert a Kosztolányin van megállója a keszthelyi busznak. :D Felháborodva kellene lennem, de nem tudom a vigyorgást abba hagyni. Tök jó fej volt a doki. Még jó, hogy van egy pártfogó rokon családunk, akik hogy az ő szavaikkal éljek: Ne aggódj, a feneketek alá tesszük a kocsit, s ha adnak fogadd el, ha ütnek szaladj el! Ezúton is köszönet nekik!.... ...Röviden és tömören: MŰTÉT Amúgy: Gyerekek! Én ilyen orvossal még nem találkoztam! Hogy mekkora jó fej volt! Alapos!, kedves, barátságos, ... Nem hagyta, hogy bemutatkozzak, előbb a gyerekkel úgymond lespanolt. :D Majd ha összeszedtem magam, még írok.:)....

2013. március 26., kedd

"Holnap" újabb nagy utazás - SOTE Ortopéd Klinika

2 hete jártunk ortopédián, s most elterveztem, hogy ha megint semmit nem akarnak Zsófinak felírni, vagy nem hallgatnak meg rendesen, valahogy erőt veszek magamon és kis túlzással mondva a dokira borítom az asztalt, - pedig aki ismer tudja, hogy alig bírok sokszor megnyekkenni is. De végre nyitott fülekre találtam. Végre volt aki tudta, hogy nagyjából mi a rett szindróma. Végre volt aki megvizsgálta a kislányt. Végre volt aki kért neki röntgent! - hozzá teszem azonnal, így még csak azon sem kellett túl esni, hogy új időpontot adjanak, újra be kelljen menni a kórházba, újra várakozni kelljen. Végre volt aki tudta magáról, hogy kevés a problémához - vagy csak passzolta az esetet, ezzel inkább nem foglalkozik - bár ezt megcáfolta szerintem azzal, hogy a lelkemre kötötte tegnap mikor megkértem a beutalót a SOTE Gyermekortopédiai szakrendelésére, hogy a kapott eredményeket szeretné látni. S hála egy kedves "sorstárs családnak" - a szuper jó időpontért! Mindezek előzménye: Minden évben egyszer elmentünk ortopédiára, hogy elmondjuk, Zsófinak nincs rendben a térde, és az egyik lába rövidebb, mint a másik. Volt hogy kaptunk "segédeszközt" - bár egyiket sem tudtuk használni - volt hogy nem, mert az orvos szerint felesleges. Végül is igaza volt, mert "porosodik a szekrény tetején". De egyik orvos sem volt hajlandó legalább egy röntgent csináltatni Zsófinak - kicsit hibáztatom is magam, hogy nem volt annyi eszem, hogy már 3 évvel ezelőtt kicsikarjak egyet is - , hiszen ha belegondolunk mitől fejlődött volna Zsófinak rendesen a csípője? Nem jár, a nap nagy részében ücsörög, hol kocsiban, hol a földön. Nem volt neki rendesen terhelve, hogy minden úgy illeszkedjen, ahogy annak kell. Szóval én is jól "elcsesztem", s az orvosok is. Most meg aztán ki tudja mit lehet vele kezdeni. A térdéről már nem is beszélve. Mikor azzal találkozok, hogy úgysem tanul meg járni, minek neki normális ellátás, akkor szinte leírhatatlan a dühöm és a csalódottságom. Szerintem Zsófi megtanulhat járni, persze segítséggel. S azt tudom, hogy szaladni sosem fog, de ha már a lakáson belül oda megy, ahova akar, mert nem lesznek fizikai korlátai, akkor kicsit párhuzamosan ezzel, kicsit lehagyva ezt a szociális és értelmi fejlődése is nagyon kicsit előrébb haladhat. Szóval szorítsatok ismét nekünk, hogy minden rendben legyen az úton, lehetne kegyesebb is az időjárás:) S hogy tudjanak az orvosok valami használható, jó dologgal előrukkolni, amivel Zsófi ELŐRE LÉPHET! - szó szerint és képletesen is értve. :)

2013. március 6., szerda

Miért nem adod intézetbe?

Újabb kényes témakört boncolgatok. Vad idegen emberek szólítanak le az utcán azzal a kérdéssel, hogy "Miért is nem adja/adod intézetbe a gyereket?", kifejtve, hogy tönkre teszem az életem, a családom életét, és egyéb nyalánkságok. (Az ismerőseim 98%-a szerintem nem nagyon mer rákérdezni - pedig nem harapok!) Ahogy telik az idő, egyre többet gondolkozom el ezen a kérdésen, és természetesen a megfelelő megoldáson és a megfelelő rövid, tömör, velős válaszon. Az tény, hogy elsiklani semmiképp nem lehet ezen téma felett, hiszen én is öregszem, velem is történhet baleset, s akkor a gyereknek valahova menni kell, s jobb a lelkiismeretemnek, ha tudom, hova kerül, ha én már nem tudok (ne adj isten nem akarok) gondoskodni róla. Azt lenne a legegyszerűbb rávágni a fenti kérdésre, hogy CSAK! Na de ez milyen válasz?? Olyan üres, és semmit mondó. A legtöbb válasz, amit kitaláltam, mindig további kérdéseket, sőt olykor kifejtős kérdéseket szül, aminek általában krokodil könnyek, és nehéz légzés a vége, így ki kell/kellett találni valami sokatmondót. (Ami ugyan még nem biztosíték arra, hogy a kérdező beéri vele.) Ez nagyon nehéz, hiszen pár szóban összefoglalni, nem lehet ezt: Szóval miért is? Mert szeretem. Mert az a legjobb egy gyereknek, ha családban nevelkedik, legyen az sérült, vagy ép. Mert még tudok róla gondoskodni. Mert olyan dolgokra tanít meg, amilyenre egy ép gyerek nem tud. Mert csak én tudok róla megfelelően gondoskodni. Mert ha baja van megölelem, megpuszilom, énekelek neki - az intézetben nem fognak. Mert a legközelebbi bennlakásos intézmény 50 km-re van - persze ha városon belül lenne ilyen, biztos könnyebb lenne a döntés. Mert egyre jobban ragaszkodik hozzám. - ez egyébként érdekes dolog, mert sokáig "baromira" nem érdekelte Zsófit, hogy kivel és hol van, s én mégis azt hittem jobban nem lehet hozzá ragaszkodni, de ahogy múlnak a napok, hetek, hónapok, mindig van egy új gesztus ami azt jelenti szeret, amiből tudom hogy egyre jobban szeret. Ami miatt még jobban, még erősebben kötődök hozzá. S ezek miatt nem lehet, nem tudom elengedni. Volt már az életemben olyan eset, amikor nagy döntést kellett hoznom, s nem volt mindegy mire hallgatok, a szívemre vagy az eszemre. Akkor határozottan az eszemre hallgattam, s jól döntöttem. Most is ezek között kellene választani, de a "mert-ek" egyelőre nálam felülírják azokat az észérveket, amelyek a intézményi elhelyezés mellett szólnának. És hogy mik az észérvek?? Röviden úgy fogalmaznék, hogy normális élet. (Szabadság. Munka. Baráti, munkahelyi kapcsolatok. Szórakozás. Az ép tesó lehetőségeinek tágítása - szakkörök, sport, gyerekrendezvények,...) Szóval a rövid, de nem túl frappáns válasz: Már választottam megfelelő intézményt Zsófi számára, s ha itt az ideje, szeretettel várják. - sajnos ezt is lehet még kérdésekkel nyújtani mint a rétes tésztát, és természetesen vannak olyan emberek, akikkel szívesen el is beszélgetek nagyon részletesen erről, de nem pofátlan idegenekkel, menet közben. :)